Rácz Zsuzsa az Íróiskolában

2011 március 1. | Szerző: poerava |

Nagy kíváncsisággal vártam ezt a
pillanatot, ugyanis tavaly, amikor az Utóvizsga kézirata már elkészült, de
kiadása még csak vágyálom volt részemről, váltottunk néhány levelet vele,
amiben a kiadással kapcsolatos, számomra nem egyértelmű problémákról kérdeztem,
ő pedig készségesen válaszolt, amire tudott, ezért most különösen érdekelt,
vajon ki is ez az ember a valóságban?

Na és persze, nem csupán ezért.
Hanem azért is, mert Rácz Zsuzsáról úgy vélem, hogy a mai kortárs magyar
irodalomban, egészen egyedülálló helyet foglal el. Egyszemélyes megtestesítője
ő valaminek, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda is valójában, de amiről
nagyon szeretnénk, hogy szép lassan általánossá, megszokottá váljon. Zsuzsa
személye, és története pedig a létező egyetlen bizonyíték arra, hogy ez nem
lehetetlen. Ezért próbálom, próbáljuk őt „megfejteni”…

Arra gondolok, hogy tudjuk
ugyebár, hogy vannak rendkívül sikeres, a szent irodalmi kánonjaink által
szinte örökös piedesztálra emelt íróink. Néha az az érzésem, mindegy is miről
írnak, és hogy az mennyi olvasót érdekel, nevük garancia az irodalminak
elkönyvelt sikerre, a művek pedig már- már automatikus kitüntetettjei a
különböző díjaknak, fesztiváloknak, könyvbemutatóknak. Velük lehet olykor
„dicsekedni” külföldön is, ami egyértelműen elismerés az egész magyar irodalom
számára, …kár, hogy olykor felmerül bennem, miért csak velük….?

Azután arra gondolok, hogy
létezik nálunk egy úgynevezett bestseller írói réteg, akiknek legtöbbjéről, a
magam részéről azt gondolom, hogy ők „megcsinált” írók; megalkotóik pedig nem
mások, mint a nyomtatott és elektronikus média ( többnyire a bulvár kategória
), valamint a könyvterjesztést sikeresen monopolizáló, finoman szólva is
erőfölénnyel bíró nagy kiadók szűk köre. Aki szerzőként ebbe a rétegbe
tartozik, az vagy azért tartozik ide, mert a nevét eladhatóvá tette a korábbi
médiaszereplése, vagy azért mert „kiszemelte” őt erre a sorsra valamelyik nagy
kiadó, s így már nincs is más teendőjük, mint a megfelelő számú, évente elvárt
könyvmennyiséget produkálniuk…A minőség? Mindenképpen esetleges, nem kizárt
ugyan, de meglehetősen véletlenszerű.

Végül arra gondolok, hogy van egy
írói kör, amelyik egyszerűen csak önindíttatás által vezérelve – kapaszkodj meg
kedves olvasó – tíz- tizenkétezer művet hoz létre minden évben, amelyekkel vagy
találkozhatsz némelyik könyvesboltban, vagy nem, de ez csupán a véletlenen múlik,
és a sikeres, ismert íróink nevei között sohasem fogod hallani egyikükét sem…
a fent jelzett viszonyok, struktúrák mellett ez, egyszerűen szinte matematikai
lehetetlenség. Pedig a minőség itt jóval gyakoribb tényező, már csak a nagy
számok törvénye szerint is… kár, hogy a semmibe vész.

Ezzel aztán szépen le is fedtük a
kortárs magyar irodalom egészét, gondolhatnánk. És akkor, egyszer csak
„előkerül” Rácz Zsuzsa, a maga könyvével, utóbb könyveivel, és azt látom, hogy
nem sorolható egyik kategóriába sem. Viszont sikeres, rendkívül sikeres, ez
elvitathatatlan. Az első Teréz – anyu könyvét ismerem, olvastam, és ennek
alapján az a véleményem, hogy megérdemli a sikerét.

Nekünk pedig nem is lenne más
dolgunk, mint végiggondolni, kielemezni, miként történhetett ez meg, és aztán
mint valami sikeres szisztémát, általánosan alkalmazni, hogy ne olyannak lássuk
a kortárs magyar irodalom színterét, mint amilyennek fentebb jellemeztem…Mit
mondjak, nem lesz könnyű, talán nem is lehetséges, talán csak egyszeri, megismételhetetlen
csoda, amit Rácz Zsuzsa írói pályafutása jelent. Miért gondom ezt, miért félek
ettől?

Nos, egyszerű. Mindabból, amit a
Zsuzsával folytatott beszélgetésből összerakosgattam a magam számára, már
megint furcsa dolgok bontakoznak ki a szemem előtt. Adott egy tehetséges,
népszerű és sikeres író, aki ráadásul egyéb adottságainál fogva is kiváló
együttműködésre, csapatmunkára is képes, és ahelyett, hogy valamelyik kiadó
mintegy „zászlóshajóként”, a nevét, a könyvét, a népszerűségét kihasználva,
egyfajta márkaépítésbe kezdene vele, igazából rendre falakba, problémákba
ütközik. Nem részletezném ezeket, miként Zsuzsa is rendkívül diszkrét volt, és
egyáltalán nem panaszkodott, de azért az összehasonlítás kedvéért: azokkal a
paraméterekkel, amiket az első, és második Teréz- anyu könyvek produkáltak,
Rácz Zsuzsa Nyugat-Európában, vagy a tengerentúlon az ünnepelt, megbecsült és
elismert sztár-írók gondtalan életét élné, mindezt számunkra hihetetlen
jólétben. Nos nálunk, úgy látszik ez sem úgy működik mint máshol, és ilyesmiről
még véletlenül sem beszélhetünk az esetében.

Mégis, azt mondom, meg kellene
próbálni. Hiszen ő az élő bizonyíték, hogy adott esetben még Magyarországon is,
még az irodalom várfalai között is elegendő lehet, ha valaki „csak” tehetséges.

Budapest, 2011. március 1.

Kárpáti Zoltán