Részlet az Utóvizsga szerelemből című könyvből – 2. rész
2011 január 21. | Szerző: poerava
Júliusra elszegődtetek a tanács Római-parti üdülőjébe, összekötve a
szünidei munkát egy kis nyaralással. Hatalmas épület volt. Te voltál a „gondnok”,
Laci bácsi kedvence. Az üdülő mellett egy fehérre meszelt házikóban
laktatok. Ez volt az „emberarcú szocializmus”, amit 1989-ben még jogosnak
tűnt kigúnyolni. Ma luxuslakópark épül ott, mi a fene is épülhetne? Luxuslakások,
amelyeket senki nem tud megvenni, viszont senki nem nyaral már,
és senki nem dolgozik a nyaralókra. Diáklányok sem dolgoznak ott többé.
A házikónak is hűlt helye. És már nem gúnyolódik senki.
Felvettek a Közgázra, és két hét után, éppen a szex előtt kirúgott a legutolsó
barátnőm – tényleg köszönöm neked, Stiaszni Éva. Elmentem hozzátok
az üdülőbe, meglátogatni az én megbízható Lázár Gabimat. Közben
lassan kezdett bennem tudatosulni a gondolat, hogy néhány hét múlva engem
úgy elvisznek a seregbe tizenegy hónapra, mint a pinty.
És te tiszta szívből örültél nekem. Boldogan fogadtál, bemutattál a többi
lánynak, én meg azonmód elkezdtem „járni” közülük Czakó Erikával. Annyira tuskó
voltam, hogy még az örömödből sem értettem meg, hogy rám
vársz, engem akarsz réges-rég. Pedig valójában én is téged akartalak. Mit
bántam én akkor már József Attilát?
Látod, Kedvesem, én már az előtt hűtlen voltam hozzád, mielőtt még
hűséget fogadtunk volna egymásnak.
De tudod mit? Köszönjük meg Czakó Erikának, akivel nem is egészen
egy hétig „jártam” – természetesen semmi szex –, hogy amikor megkérted
rá, kicsit igazítsa meg a hajad, azt a gyönyörű, gesztenyebarna, derékig
érő hajadat, szándékosan olyan rövid és ferde frufrut vágott neked, hogy
elsírtad magad. Az én vállamon. És amikor erre a másik „kolléganőd” azt
mondta: „mit siránkozol, szüzike?”, tudtam, hogy végem van. Hogy te,
és csakis Te kellesz nekem, és hogy ennek már régóta így kellett volna
lennie.
Néhány nap múlva eljöttél onnan, de még sokáig sírtál a „barátnőid”
aljassága miatt, akiknek naivan kiadtad magad, akiknek elmondtad, hogy
szeretsz engem, hogy rám vársz, hogy majd meglátogatlak, és akikkel azt a
titkodat is megosztottad, hogy még érintetlen vagy. Ami ugye már akkor sem
volt divat tizenhét éves lányoknál. Nos, ők bosszút is álltak a „nem közibük
valón”. Az a csodálatos emberi természet!
Én meg szépen beleszerettem abba a lányba, akiről kiderült, hogy egy
éve miattam növeszti a haját, mert kifecsegtem neki, hogy a hosszú hajú
lányokat szeretem.
Emlékszel, Kicsim? Az első, igazi, megbeszélt randink előtt szó szerint
ezt mondtad: „De ugye, te is pontos leszel, mert én még soha nem késtem
el sehonnan!”
Negyvenhárom percet vártam rád a tizenötös busz Honvéd utcai megállójában,
kezemben három szál piros rózsával. Tőled tanultam meg, hogy tíz
szál alatt csak páratlan számú virágot illik egy hölgynek adni. A szívem a torkomban
dobogott: nem jössz el! Aztán begördült a negyedik tizenötös is, és
végre te szálltál le róla. Életünkben először igazán átöleltük egymást. Most
is előttem van a kipirult arcod, a már jól ismert, szégyenlős mosolyod, amint
szabadkozol. Most is érzem az illatodat, amit boldog megkönnyebbüléssel
szívtam magamba. Lázár Gabi. Nina Ricci.
Részlet az Utóvizsga szerelemből című könyvből – 1. rész
2011 január 18. | Szerző: poerava
Kedves olvasóink!
A következő hetekben, részleteket közlünk az Utóvizsga szerelemből című regényből. Az egyes részek “időrendi sorrendben” következnek, de szorosan nem kapcsolódnak egymáshoz,kivéve, amikor egy- egy rész hosszúsága megkivánja, hogy kettő, vagy több részletben töltsük fel; ilyenlkor külön jelezzük a szöveg alján, hogy folytatása következik. Az egyes közlések összessége megfelelő kivonatot adhat, amely alapján képet alkothatnak a regény egészének stílusáról, súlyáról, tartalmáról. Természetesen, az egyes részletek közzététele alatt is, jelentkezünk aktulis hírekről, eseményekről, illetve véleményekről szoló blogbejegyzésekkel. Éppen ezért – a regényrészletek nyomonkövethetősége érdekében -, külön jelezzük, hányadik részlet kerül ferltöltésre.
Lélekharang
2009.
Lehet, hogy minden ember másként gondolja, én azt hiszem, minden
férfi két nőt szeret igazán az életében.
Az első szerelmét, és akit elvesz feleségül.
Látod, Gabi, alig pár órája, hogy a temető lélekharangja megkondult.
Fájt, ahogyan szólt, pedig csak vigasztalni próbált. Másodszor temettelek
el téged.
Persze, arról ezúttal is gondoskodtál, hogy most se tudjalak végleg eltemetni.
Ahogyan a rengeteg fényképet nézem magam előtt az íróasztalon,
egyszerűen itt vagy velem. A részem vagy. Létezel. Azt kérted, a hamvaidat
a Földközi-tengerbe szórják. Így hát valóban mindig velünk maradsz. Most,
másodszor sem tudlak eltemetni, hiszen még síremléked sem marad. Azaz
dehogynem marad.
Emlékszel, Kicsim? Először 1984-ben temettelek el. Haraggal, fájdalommal,
bánattal. Huszonkét évre töröltelek ki a mindennapi emlékeim közül,
akkor azt hittem, gőgös férfiöntudattal, hogy mindörökre. Aztán, amikor
négy éve megtaláltál, rájöttem, nyoma sincs haragnak, sem bánatnak vagy
fájdalomnak. Jó volt veled újra beszélgetni… Kicsit tartózkodóan, kicsit félve,
de jó volt.
A mai nap döbbentett rá, hogy szó sem volt itt semmiféle huszonkét évről!
Semmi kétség, velem voltál végig. Mindig. Hiszen a részemmé váltál,
még ha erről elfelejtettél is szólni annak idején. Ma történt minden. Hogyan
is temethettelek volna végleg el?
Csak meghaltál, és ez kegyetlenül fáj. El nem múltál. Nem is fogsz
soha.
Magyar Írószövetség – Íróiskola; lezárult az első félév – összegzés
2011 január 14. | Szerző: poerava
előadásokkal lezárul az Íróiskola első féléves szakasza. Érdekesen alakult, és
sokkal jobban, mint amire számítottam. Az első egy- két foglalkozás alapján úgy
éreztem, az is benne van a levegőben, hogy még az időszak letelte előtt szép
csendesen „kihunynak a fények”. Tizenöt
vadidegen ember, ránézésre is teljesen eltérő karakterek, szinte tapintani
lehetett a számomra érthetetlen bátortalanságot, tanácstalanságot. Ezt az
érzést csak fokozta leendő tanáraink kezdeti tétovasága, egy szó- mint száz: az
eleje kicsit döcögősre sikeredett. Miután harmadik oktatónk kérésére,
harmadszor is részletesen bemutatkoztunk egymásnak, már kifejezetten
mulattatott a dolog, és kíváncsian vártam, hogy vajon mikor „térünk a
lényegre”, egyáltalán rátérünk- e valaha? Mert azt mindenesetre valamennyi
társam sietett leszögezni, hogy „igazából ő nem is tudja”, meg, hogy „csak
magának”, és tulajdonképpen „csak kíváncsiságból”, és a többi, és a többi…Kíváncsiságomat
csak fokozta, hogy az első órák némelyikén érzékelhető volt némi finom
súrlódás, „légies”, de valós konfrontáció tanár és hallgató között; nem különösebben
jelentős kérdésekben ugyan, de mégis…Az biztos, hogy ebben az időszakban,
szinte harapófogóval kellett kihúzni bármelyik résztvevőből, valamilyen saját
alkotás felolvasását.
valami történt közben, jóllehet észre sem vettem. Azaz dehogynem!
magam, hogy hát „hiszen én szeretek idejárni?!”. Hol van már az, amitől az
elején tartottam, hogy beiratkozok ugyan, de előre tudom, hogy „a gyerek, a
sulija, az edzések, a munka miatt úgysem lesz nekem időm erre, meg különben is;
mit keresek én itt”? Eleinte az volt gyanús, hogy az órák végén senki nem
rohant a buszmegállóhoz, a kocsijához, hanem álltunk a járda szélén az
Írószövetség kapuja előtt, „csak még egy cigi, amúgy neked mi véleményed
Annáról?” és hasonlók. Aztán meg az lett gyanús, hogy egyre inkább kiderült, a
társaim kifejezetten tehetségesek, csak valamiféle beléjük plántálódott
félszegségből kifolyólag, mindent elkövetnek, nehogy ez a nagy nyilvánosság
előtt is kiderüljön róluk. Történt-ami történt, azt hiszem az ő veleszületett
tehetségük, és tanáraink dicsérete az, hogy így a félév vége felé, már nem az a
kérdés, hogy ki nem akar felolvasni valami saját írást, hanem azon izgulunk,
jut- e idő a miénkre is az adott órán? Most mondjam azt, hogy megszerettem őket?
Mondom…Mindegyikük önálló egyéniség, és rendelkezik valami nagyon fontos
dologgal, ami manapság különösen értékes számomra, mert egyre ritkábban
találkozom vele az életben: empátia a másik iránt, annak keresése a többiekben,
ami jó bennük, mellőzve minden irigységet! Kik ők valójában, még nem tudhatom, de azt egyre inkább, mit jelentenek
számomra. Fontosak.
jóvoltából, a kortárs magyar irodalom néhány jelentős képviselőjének
életművével ismerkedhettünk, Mezey Katalin stílusgyakorlatot tanított nekünk, a
klasszikus szépirodalom alapjaira helyezvén a hangsúlyt, míg Szentmártoni János
a könyvkészítés, és alkotás gyakorlati rejtelmeibe segített bepillantanunk. Ez
idő alatt olyan remek előadók osztották meg velünk gondolataikat, mint Erős
Kinga, Kányádi Sándor, Vasy Géza, Kiss Noémi, Balogh Endre, Bednadics Gábor,
illetve Tóth Krisztina.
lesz, ugyanis – az első féléves
szemináriumi gyakorlatokat nem elhanyagolva -, Szentmártoni János vezényletével
próba jelleggel, egy online irodalmi folyóirat egyetlen, kísérleti példányát
fogjuk összeállítani közösen. A lap, és a rovatok elnevezése lesz az első
feladatunk, de amit már most tudni lehet róla, hogy a terjedelem 128 A/4 oldal,
főszerkesztő Szentmártoni János. ( A Magyar Írószövetség elnöki teendőinek
ellátása mellett, ez számára játszi könnyedségű feladat lesz…) Képszerkesztő
Sólyom Anna. A tervezett rovatok, és a rovatvezetők pedig a következők:
Líra –
Méhész Zsuzsanna
Könyvszemle/ recenzió/ ajánlás – Szemán
Krisztina
Próza – Cs. Kovács Márta
Interjú/ riport – Tornyosi Eszter
Tárca – Kárpáti Zoltán
Társművészetek – Szakmáry Dalma
Irodalmi paródia – Csáki Imre
Hírek – Dévényi Éva
még gyermekirodalom/ mese rovat is, ez hamarosan eldől. Tulajdonképpen az egész
következő félévre szóló feladat, az újságkészítés kulisszatitkainak lehetőség
szerinti elsajátítása, nem utolsósorban a csapatmunka megtanulása. Az összes
írást az Íróiskola hallgatói jegyzik majd, amelyeket a könyörtelen rovatvezetők
szednek ízekre, hogy a végső döntést a még könyörtelenebb főszerkesztő hozhassa
meg! A lap alakulásáról, a poerava blog oldalain rendszeresen beszámolok majd,
de ismerve társaim képességeit és elhivatottságát, előre megjósolhatom, érdemes
lesz beleolvasni!
Egy igazán örömteli napról…
2011 január 2. | Szerző: poerava
Az egyesület Újvári Gábor szakmai alelnök kezdeményezésére, 2010. február 15-én alakult meg, elnöke a korábbi 18 – szoros magyar válogatott labdarúgó Mészöly Géza, és a szakmai stáb tagjai között még egy válogatott focistát találunk, a nemzetiszínű mezt 40 alkalommal magára öltő Kozma Istvánt. A rendezvényen jelen volt, és rövid beszédet is mondott Mészöly Kálmán volt 61-szeres válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány is.
Apámfiam
2010 december 11. | Szerző: poerava
Azt tudom, hogy van egy lányom, hiszen olyan kellemetlen néha szembesülnöm vele, hogy kiköpött apja. Néha úgy fel tudnám pofozni magamat, de hát szeretem. A hasonlóságról nem ő tehet, én meg csak büszke lehetek rá.
De biz’ isten, azt hittem sokáig, hogy fiam is csak egy van. Valójában kettő. Kívülről nézem, belülről érzem őket, ahogy hátul sunnyognak a kerti tűzhely körül, és az arcukra van írva, hogy valami csibészségre készülnek. Az apám, és a fiam.
Megsárgult, fekete- fehér fényképet látok magam előtt, amin egy négy éves kisfiú guggol komoly képet vágva, mellette jóképű apukája szintén illő komolysággal, de szemében vidám szikrákkal; együtt guggolnak ők, és a világ nagy kérdéseit feszegetik. Miért éppen arra mennek a hangyák?
Kinyitom a szemem, és egy öregembert látok a tűzhely felé igyekezvén, hóna alatt nagy ív kartonpapírok, kezében a fiam keze, az ő kezében gyufa; most vele fogják a világot felfedezni.
Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.
Értem én apám, hogy amikor először kezdtem öntudatos férfiként szögeket verni a parkettába a nagykalapáccsal, és büszkén vártam az ovi után, hogy örülsz-e majd neki, ha hazajössz, úgy érezted, ki kell venned a kalapácsot a kezemből. Soha nem is adtad vissza, de nem haragszom, és azt is értem, hogy most az istennek sem akar rendesen meggyulladni a parázsra hordott nagy csomó nedves avar, csak füstöl- csak füstöl, és ez ellen muszáj kitalálnotok valamit. Neked, és a fiamnak.
Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.
Nézlek benneteket, ahogy leültök kicsit, mielőtt a nagy kísérlethez fognátok; te az egyik kerti székre, fiam az öledbe, átkarolja a válladat, te pedig a csillagokat mutogatod neki az ide- oda kavargó füstön keresztül, és tudom, pedig nem hallom, hogy a Tejútrendszerről beszélsz, távoli galaxisokról, és a világegyetem keletkezéséről. Látom rajta, hogy érti és elhiszi. Nézem, és közben egy másik kisfiút látok a paplan alatt összegömbölyödve, amint megnyugszik végre, mert meghallotta, hogy csak hazaértél a munkából, és éppen az ágya szélére ülsz, és a csillagokról mesélsz, miközben megsimogatod a fejét. Nem értette, de hitte, és megkönnyebbülten elaludt, miközben ugyanazokról a csillagokról álmodott, amiket most olyan áhítattal néztek ketten.
Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.
Egyszer vertél meg, mert féltettél és szerettél; végül is nem volt túl okos dolog a nekifutás lendületével a negyedik emeleti kőkorlát nyergébe pattannom, ezt éreztem, már tízéves öntudatommal is. Ezért nem vertem meg a fiamat, amikor addig biztattad őt a tiltásom ellenére, amíg az öreg, már korhadó sárgabarackfa legmagasabb ágára is fel nem mászott. Semmiség.
Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.
Jót akartál, amikor nem engedted meggyújtanom, az amúgy az én szórakoztatásomra általad készített házi rakéta sztaniolpapírral lefojtott, előzőleg salétromban kikristályosított itatóspapír belsejének kilógó végét. Te gyújtottad meg végül, mert veszélyes volt; amitől aztán szikrázva, és kiszámíthatatlanul száguldozott a légicsoda…a negyedik emeleti gangon. És az is te voltál, aki elhitetted a fiammal tavalyelőtt, hogy vakondot lyukból kikergetni, karbid felrobbantásával a legnagyszerűbb dolog a világon, főleg egy olyan korban, amikor kettőtökön kívül már senki nem tudja, mi is az a karbidlámpa. A gyufát is te adtad a kezébe hozzá, és bár a fű felszakadt a két túrás közötti teljes hosszúságban, miközben a vakond vidáman kiröhögött benneteket, tetszett neki, hogy bíztál benne, és tetszett a nagy durranás.
Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.
Most, amikor nézlek benneteket, és ti nem tudjátok, leperegnek még a szemem előtt bicskák, kések, légpuskák és láncfűrészek; mindazok a dolgok, amiktől az anyjával együtt féltettük őt, de te csak nevettél. Nevettél, és tudtad a titkot. Mi is tudtuk. Hiszen ha csak megszólaltál Timi csodaszép, gömbölyű pocakjához hajolva, a rugdosódás azonnal beindult: engedjetek ki, hagy játsszak végre vele!
Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.
Most játszotok. Most is játszotok. Hiszen muszáj végre meggyújtani, azt a nagy halom vizes, undokul füstölgő avart, és ez a legjobb alkalom arra, hogy megtanítsd neki a kéményelvet is. Végtére is mérnökember vagy. Abban biztos voltam, hogy igazad lesz, és meggyullad majd, amint a füstölgő halom fölé állítod a kartonpapírokból összeeszkábált, rögtönzött kéményt, hiszen mindent amit tanultál, akár hetven évvel ezelőtt, azt tudtad is, tudod is; legyen az latin, kémia, vagy csillagászat. Az az apróság, hogy ezúttal a kéményt éghető anyagból készítettétek, így háromméteres lángcsóvája majd az egész kertet felgyújtotta, kit érdekel? A kémény huzata által dúsított oxigénutánpótlás megtette hatását, a vizes avar immáron máglyaként ég a papírkéménnyel együtt. Timi jajveszékel, én káromkodok, de a kísérlet sikerült! Ti meg rötyögtök, egymást átölelve, riadalmunkat is kinevetve, mint két gyerek. A két fiam. Az apám, és a fiam. Apámfiam.
Közte hatvanhat év. És te még nem mész el, hanem leültök a tűzhely mellé, és odaülünk mi is. Kerek a tűzhely, körülüljük. Nincs is már közte semmi, csak az a kerek tűzhely. Jó itt ülni. Most már tudom, hogy csak egy fiam van, és egy apám. És te akkor is itt fogsz ülni a tűz mellett, miután csendben betetted magad mögött az ajtót. A fiamban.
Kárpáti Zoltán
Budapest 2010. december 4.
2007-ben írt versekkel bővült Méhész Zsuzsanna profilja a www.poerava.hu oldalon, az Íróiskola menüpontban.
2010 december 5. | Szerző: poerava
Üresség és őrület
Véreres szemekkel ébred az érzelem
Kialvatlan testben már megint idegen.
Szótlanul veszi magára a megszokott ruhát
És elnyomja az újra vágyát.
Cukormázba forgatott érintések és szavak
Boldogságnak álcázott hűvös falak.
Féllábú élvezetben vergődő őrület
Mindegy már, talán még jó is lehet.
Ha jönne mennék. Ha hívna jönnék.
Ha kérne tenném. Ha akarná én is kérném.
Ha vágyna vágynék. Ha inna vinném.
Ha enne főznék. Itt csak üresség.
Térden állva
Térden állva kértem az eget – legyen.
Térden állva kértelek téged – ne menj.
Térden állva könyörögtem – gyere!
Térden állva sírtam – ne tedd!
Térden álltam – kinevettél.
Térden álltam – nem emeltél.
Térden álltam – összeestem.
Térden álltam – megfeküdtem.
Fektemben már nem kerestél
Fektemben csak elkerültél
Fektemből, ha térdre állok
Az leszel végre, akit látok.
Játék
Nézem a tested: szép.
Izmok és erek néhol: kék.
Van kezed és lábad és feneked,
Megfogom: tényleg minden eleven.
M
Merre jár a szél
mikor nem hallom
a hangját?
Mikor kel a nap
ha nem látjuk
az arcát?
Nem kell, hogy
fogjam
a kezed,
ahhoz, hogy
tudjam,
hogy remeg.
Apám
Nem mehetsz, mert nem engedlek!
Itt vagy velem, el ne engedj!
Tudom, hívnak, de te csak tettesd,
Maradj még mert kell a lelked.
A lelked kell még, és hogy lássam
Arcod, kezed minden lábad,
Kell hogy legyél és hogy mondjad,
Igen, még mindig az én apám vagy!
Ne feküdj le! Még ne tedd!
Várj velem, vagy fussunk erre, be!
Fontos vagy, még nem bírom ki!
Ne menj, mert még kínoz valami.
Azt akarom mondani… és azt is még..
Ugye, te is akarod hallani? Akkor kérj…
Kérj még időt magadnak,
Ne kelljen itt maradnom, magamra.
Láz és fájdalom
Izzadságtól nedves trikóm alatt fájdalmasan hegyes mellbimbók.
Gyöngyöző homlokom ilyen mikor szeretkezünk.
Mozgásunk kifáraszt, de abbahagyni nem lehet.
Görcsömben fekve Rád gondolok.
De nem is Rád gondolok, csak a testedre,
Testedre a testem alatt, testemre a tested alatt.
Izzadok, szenvedek. A lázgörcs tetőfokán lehanyatlok,
És mint orgazmus után, álomba meredek.
De nem is álomba, inkább ájulatba.
Testem megfeszül, majd elernyed.
Takaróm alatt egyedül vagyok, rád gyújtanék.
De csak lázamat enyhítem.
Prostitúció és bulvárirodalom
2010 november 29. | Szerző: poerava
Szalai Vivien, Hamis gyönyör című könyvével kapcsolatos kritikai észrevételek
Az előző blogbejegyzést azzal fejeztem be, hogy igyekszem feltárni, miért vannak aggályaim a címben jegyzett könyvvel kapcsolatban, elsősorban etikai szempontokból. Céloztam arra is, hogy előzetes véleményem szerint, a könyvet bevezető marketingakciók erősen megtévesztik a megcélzott olvasóközönséget : „amikor azonban könyvet írnak, esetleg íratnak a prostitúcióról a bulvármédia eszközeivel, azzal az álszent beharangozással, hogy egy végtelenül hiteles mű kerül kiadásra, ez nem más, mint hazugság, szemfényvesztés. Át vagy verve kedves olvasó…”
Természetesen figyelmesen elolvastam a könyvet, amelynek fülszövegében jelzi a kiadó, hogy a szerző újságíró, akinek egy luxusprostituált vallott az életéről, és az ő történetei alapján született meg a regény. Eredetileg csupán arra voltam kiváncsi, hogy a hitelesnek beharangozott, tényfeltáró jellegűnek beállított könyv mennyire felel meg az ezzel kapcsolatos elvárásoknak – ez az egyik legfontossabb etikai kérdés! -, de a könyv elolvasása után nem állhatom meg, hogy ne tegyek bizonyos stilisztikára, és tartalomra vonatkozó észrevételeket is.Miután a tartalmi kritika szervesen összefügg az etikai problémákkal, a megjegyzéseimet ezért két megközelítésben írom le:
· Stílus elemzés
· Tartalmi kritika, és etikai észrevételek
Fontos most kihangsúlyoznom, hogy az alábbiak szigorúan a saját magánvéleményemet tükrözik, egyáltalán nem biztos, hogy igazam van – mindenesetre én meg vagyok győződve róla 🙂
Stílus: A szerző korántsem reménytelen eset, alapvetően jó íráskészséggel rendelkezik, látszik a szövegen, hogy szert tett már némi gyakorlatra a publikációi során. Mondatai többnyire plasztikusak, lényegretörőek, stílusában igyekszik megfelelni bizonyos „elvártnak vélt”, tömör drámaiságnak is, ez olykor erőltetett és fölösleges, néha viszont éppen akkor hiányzik, amikor szükség lenne rá. Éppen azért, amit eddig leírtam erről, számomra nehezen tolerálható néhány dolog:
Az olvasónak igen gyakran támad olyan érzése, hogy az írónő szereptévesztésbe kerül, azaz sokszor vagyunk bizonytalanok olvasás közben abban a kérdésben, hogy most a szerző saját véleményét, vagy a tulajdonképpeni „riportalany”, azaz a szerző számára mesélő prostituált véleményét, gondolatait olvassuk- e éppen. A cselekmény előrehaladtával nem egyszer, és nem kétszer, szinte összemosódik a két „szereplő”, a szerző, és a főszereplő. Ebből a szempontból egyáltalán nem szerencsés, hogy a történet – a főszereplő luxusprostituált, azaz Szofi szempontjából – egyes szám harmadik személyben íródik, holott nyilvánvalóan éppen azért választotta ezt a megközelítést a szerző, hogy véletlenül se azonosítsák őt, a főszereplőjével. Ezt nem sikerült elérni, sőt, ez a tény olykor zavarossá teszi a történetet, hiszen Szofi nemegyszer monológokba – olykor túlságosan hosszú monológokba – is bonyolódik, amelyeket viszont egyes szám első személyben fogalmaz meg az író.
Ám ennél sokkal bosszantóbb stílushibák tömkelege is jellemzi a szöveget, melyek külön- külön ugyan apróságoknak tűnnek, de éppen azért bosszantóak, mert a szerző újságíró, azaz elvileg naponta publikáló írástudó. Ezek a stílushibák is két csoportra oszthatók; az egyiket tolerálhatnám azzal, hogy az írónő, számára szemmel láthatóan idegen terepen, kényes, pikáns műfajban kénytelen úgymond nyilatkozni, és ez láthatóan zavarttá is teszi ( elpirulok, ámbár nem értem, hogy ha ezt a témát választja, akkor miért próbál meg túlon- túl irodalminak álcázott stílust magára venni ), a másik fele viszont ezeknek a hibáknak témafüggetlen, gyakran kisiskolás fogyatékosság.
Ami a kényes téma miatti zavartságból adódó stílushiba, az olykor egészen röhejessé, teljes mértékben életszerűtlenné teszi a szöveget. Az ugyanis nem működik, hogy egyfelől megpróbálok rendkívűl hitelesnek lenni – ami ez esetben természetesen naturalisztikus, hétköznapi nyelven, mondhatni közönséges mondatok leírásával kell együttjárjon, de mivel nem én vagyok a kurva, és szégyenlős is vagyok ( esetleg fogalmam sincs a kurvák világáról, de erre térjünk vissza majd az etikai észrevételeknél ), ezért aztán totálisan életidegen mondatokat alkalmazok.
Mutatok néhény példát ezekre; – figyelem! -, egy prostituált szavait halljuk:
„Elnyúltam a keményített, aktus alatt összegyűrődött lepedőn. Igen, igazi aktus volt: személytelen és gépies.”
„Az ázsiai üzletember izgalma tetőfokára hágott, és miután ő is lemeztelenedett, sietősen….”
„Pár percig tartott az egész, a suhanc hamar csúcsra ért.”
„Tudnom kellett milyen érzés úgy lefeküdni valakivel, hogy őszintén kivánom, nem undorodom a szagától, vagy a testnedveitől.”
„…te is apa vagy, az én apám, a te hímivarsejted által termékenyült meg egy asszony, az anyám.”
„Megnéztük a sivatagi naplementét, és mindannyian jobb életről álmodoztunk, ami sok pénzbe kerül, de ha szorgalmasak vagyunk, elérhető.”
Ez az utolsó már annyira sokkoló hogy úgy döntöttem kedves olvasóim, ilyesmikkel nem fárasztalak benneteket tovább, pedig volna még bőven, de ugye világos mindenki számára, hogy így, a valóságban, nem beszél egy prostituált. Ilyen mondatok az életben egyszerűen nem léteznek!
Ami pedig a kisiskolás stílushibákat illeti: egy távolkeleti származású embert két oldalon négyszer „ázsiai üzletembernek” nevezni, több mint sok. Egy fiút – ugyanazt a fiút! -, három oldal terjedelmen belül kétszer „úri fiúnak”, háromszor pedig „suhancnak” nevezni, nem csupán szóismétlés, egyszerűen nevetséges, ugyanis a két jelző homlokegyenest ellentéte egymásnak.
Mark Twainről – eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens -, azt mondta Ernest Hemingway: „az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Hucleberry Finn – ből…Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót”. Meglehet, ez egy kedves gesztusnak szánt túlzás a honfitársnak, de éppen azért igaz, mert Twain szakított – és gúnyolta ki pl. a Tom Sawyer kalandjaiban is – azzal a stílussal, amit olyan mondatok képviseltek, mint amit most a Hamis gyönyörből idézek: „A sötét égboltot ezernyi ragyogó csillag világította be, mint tengernyi drágakő ragyogott a fekete paláston.” ( hozzáteszem, a szöveg nem egy romantikus jelenetet ír le, ez „csak úgy jött” ). De olvashatunk hasonló „megfontolásból”, két helyen is, a lakásban illatozó orchidea csokrokról – az orchidea tán az egyetlen virág, melynek szinte egyáltalán nincs illata – „sikongató” férfiakról, „süvítő lágy szellőről”, stb. A csúcs, ebben a kategóriában ez a mondat: „több mint egy tucat biszexuális férfival áldozott a szerelem oltárán.”
Talán még ezeknél is bántóbbak az olyan szájbarágós „megmagyarázások”, mint például: „Mindketten nevettek. Anekdotázni kezdtek Hofiról, a híres humoristáról, újra és újra felnevettek.”
Ugyanez a stílushiba – két ízben is – előjön még Freddie Mercuryval kapcsolatban. Súlyos gond az, ha ma Magyarországon egy szerző úgy érzi, meg kell magyaráznia kicsoda is Hofi Géza, vagy, hogy miképpen halt meg Mercury. Nem hülyék az olvasóink, nem kell ettől tartanunk, ugye…
Tartalom és etika:
A 221 oldalas, kisméretű könyv, elvileg egy prostituált – a műben őt Szofinak hívják – vallomásának közlése…regény formájában. Az 58. oldalon írtam le előszőr magamnak, hogy „Szofi nem létezik!”.
A könyvet figyelmesen végigolvasva, ezt az észrevételt többször meg kellett erősítenem a magam számára, sőt eljutottam odaáig is, hogy szerintem a szerzőnek – aki tényfeltáró jellegű könyvet írt a beharangozók szerint a luxusprostituáltak világáról -, halvány fogalma sincs a prostitúcióról. Valószínűsíthető, hogy beszélt egy, vagy több prostituálttal az élete során, az is biztosra vehető, hogy több emberrel; ismerőseivel beszélgetett a prostituáltakról, de véleményem szerint teljes biztonsággal kizárható, hogy a könyvben Szofinak nevezett konkrét személy – az állítólagosan mindenki által ismert, azaz közismert modell hölgy – létezik. A hitelesnek beharangozott mű, bizonyos történéseket olyan szinten szánalmas hiteltelenséggel ábrázol, ír le, hogy az nevetséges lenne, ha nem tartanám vérlázítónak azért, mert becsapja az olvasóit, azaz valótlanságokkal reklámozza a könyvét. Ami a tartalmat illeti – és itt kénytelen vagyok vissszautalni arra az „összemosódásra”, amit szerző és főszereplő időnként keveredő identitásával kapcsolatban a stílushibáknál jeleztem -, még egy dolog szembetűnő számomra: a férfiúi nem ismeretének tökéletes hiánya, ám szembetűnő megvetése. Ez freudi alapon elgondolkodtató ugyan, de ezen nem akarok elgondolkodni…:-) ( már tudniillik azon, hogy a nem létező luxusprostituált, avagy a szerző utálja- e ennyire kiengesztelhetetlenül a férfiakat ).
Néhány idézet kedves Olvasó, a szerző által közvetített férfigyűlöletről, hogy te is értsd, mire gondolok:
„Olykor mennyire szánalmasak a férfiak. Amikor meglátnak egy szép nőt, azonnal a szex jut az eszükbe. Csak és kizárólag a szex. Meg kell kapniuk, le kell igázniuk a nőt, hogy ettől igazán férfiasnak érezzék magukat.”
„Hiszen míg a nőknek az érzelem kifejezése, a szex a férfiaknak csupán aktus, aminek célja önnön férfiasságuk igazolása.”
„A férfiak álmaiban szereplő nő mohó, készséges, a vele való szexben pedig nincsenek érzelmek, elkötelezettség vagy hosszú előjáték. A férfiak csak a provokatívan eléjük táruló testet akarják…..Ha a primitív ösztöneikhez pedig valamiféle ragaszkodás is társul, akkor a férfi szerelmesnek mondható.”
„Éppen úgy nézett ki, mint a férfimagazinokban szereplő nők: a férfiak vágyának örökös tárgyai.”
„A lányt mulattatta a dolog, és újfent megállapította magában, hogy a férfiak ugyancsak egyszerűen működnek. Ha jól lakatod ( sorry vagyok, ez nem az én helyesírási hibám; sic. a blogbejegyző 🙂 ) őket az ágyban és az asztalnál, és hagyod, hogy aztán nézhessék a sportcsatornát, akkor cserébe bármit megadnak, és a tenyerükön hordozzák azt a nőt, aki ezeket a dolgokat biztosítja nekik.”
„Lassan emésztene fel a kispolgári élet egyhangúsága, a gyomorforgató kisstílűsége. Mindennap főzhetnék sörszagú férjemnek, nevelhetném otthon visító gyerekeimet…”
„A férfiak így is, úgy is fájdalmat okoznak a nőknek. A feleségnek akit megcsalnak, a szeretőnek, akit hagynak évekig reménykedni, és a szajhának is, akit használnak. Mert a férfiak önzők. És azoknak a nőknek okozzák a legnagyobb fájdalmat, akik tőlük remélik a boldogságukat. Megérzik a gyengeséget, a tőlük való függést, és ez hatalmat ad nekik.”
Gondolom, ennyi elég ebből.
Nézzük, miért mondom, hogy szerintem az írónőnek fogalma sincs a prostitucióról, és, hogy Szofi, mint olyan nem létezik:
„Egy prostituáltat a férfiak soha nem csodálnak. Megkivánni – azt igen, de csodálni, vagy tisztelni soha. Az a barátnő vagy a feleség kiváltsága.” Megjegyzés: ez eléggé érdekes gondolat, a sörszagú disznó férfikép korábbi felvázolása után..sic. a blogot jegyző disznótól. Továbbmegyek, számtalan férfiról tudok, aki csodálja, és tiszteli a prostituáltakat, hogy miért, az az ő titkuk, talán a fentebb vázolt, férfiakkal kapcsolatos női elgondolások miatt…
„A következő napon bejött a sejk főszolgája ( ez nagyon nevetséges, ezért elnézést nem létező arab barátaimtól, ezt én most csak idézem:-) sic. a blogot jegyző. ) és hátulról, teljes erővel nekem esett. Éreztem a húsom repedését és a meleg véremet, ahogy elöntötte a fenekemet és az ölemet…..Kába voltam a fájdalomcsillapítóktól, de még így is rettenetesen fájt az ölem és a fenekem. Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem, mi van a borítékban: tízezer euró volt. …A testi kínt, szinte elnyomta a pénz miatt érzett öröm.” Megjegyzés: ez előtt a rész előtt, 209 oldalon keresztül azt olvashattam, hogy többnyire rendkívűl kellemes, legtöbbször minden megpróbáltatást nélkülöző ügyfelekkel létesített szexuális kapcsolatok révén, itt, Budapesten, óránként 1.000 Eurót keresett Szofi, nem egy történet van a könyvben, hogy egy fél napos kikapcsolódásért 2-3.000 Eurót kapott. Majd a könyv végén azt kellene elhinnem, hogy boldogan örült, amiért 10.000 Euró fejében egy sejk, és két tucat vendége, meg a „főszolga” ( újfent elnézést nem létező arab barátaimtól ), egy álló héten keresztül, nyomorékká szerette a fenekét. Nekem ez kicsit ellentmondásos.
„De Szofi tapasztalatból tudta, hogy a hozzá járó férfiak maximum a pszichológusukkal lelkiztek, a prostijukkal töltött időt ki akarták élvezni.”. Megjegyzés: A prostikhoz járó férfiak igen nagy hányada, az állandó vendégeik túlnyomó többsége többnyire éppen hogy lelkizni jár a prostituáltakhoz, néha nincs is köztük szexuális kapcsolat. Az úgynevezett országúti prostituáltak kivételével, valamennyi egyéb jellegű prostituált legalább annyira tekinthető pszichoterapeutának, mint szexmunkásnak!
„Vedd ki a kesztyűtartóból a pénzed és takarodj!- vetette oda, és…” Megjegyzés: Nem hiszem, hogy van olyan ügyfél, akie gyprostituáltat önkiszolgáló fizetésre bíztat ( a kesztyűtartóban, a jelenet szerint több millió forint volt )
És végül, ami miatt előszőr írtam le, hogy Szofi mint konkrét személy szerintem nem létezik, és Vivien semmit nem tud a témáról annak ellenére, hogy oknyomozó riportkönyvet írt:
„Egy prostituálttal két okból kezdenek: az egyik, hogy kiéljék valakin azt, amit otthon, a feleségükkel, barátnőjükkel nem lehet,….” Megjegyzés: A prostituáltak legtöbb vendége kevesebbet kér a prostituálttól, mint amit otthon megkap; már ami a szexet illeti. Viszont megkap olyasmit, ami otthon esetleg nem jár mellé automatikusan: a szeretet, odafigyelés illúzióját, igaz, eljátszott, ámde még éppen elhihető formában.
Összefoglalás:
A Hamis gyönyör című könyv az én véleményem szerint, egy gyenge színvonalú, minden alapot nélkülöző bulvárkiadvány, amivel nem is lenne semmi gond. Nem lenne gond, ha megint csak nem annak lettünk volna tanúi, hogy valami egészen másnak lett beállítva, mint ami valójában, és nem azt kellene látnom, hogy a terjesztés, a marketing, egyszóval az irodalom piacán, privilégiumokat élvez érdemtelenül, pusztán azért, mert a szerzője újságíró, és mert a kiadója jó kapcsolatokkal rendelkezik. Elkeserítő, hogy rengeteg, valóban színvonalas, tartalmas és főleg hiteles alkotás, kötet soha nem kap nyilvánosságot, soha nem kerül kiadásra, csak azért mert…mondjuk jó. Vagy igaz.
Ars poetica a fentiek szellemében: életed legjobb könyvét még nem olvashattad el. Mert még nem jelent meg. És valószínűleg nem is fog, soha.
2010. november 28. Budapest; Kárpáti Zoltán
Új elnököt választott a Magyar Írószövetség
2010 november 29. | Szerző: poerava
Szentmártoni János József Attila-díjas költőt választotta három évre a Magyar Írószövetség elnökének a szövetség tisztújító közgyűlése szombaton – közölte Bajnai Zsolt, a közgyűlés sajtófőnöke.
A tisztújító közgyűlés az elnökön kívül megválasztotta az írószövetség elnökségét és választmányát, továbbá felügyelőbizottságát is.
A közlés szerint az elnökség tagjai Ács Margit, Kiss Gy. Csaba, Falusi Márton, Mezey Katalin, Vasy Géza és Iancu Laura lettek. A szövetség felügyelőbizottságát a jövőben Báger Gusztáv, Benke László és Kelemen Erzsébet alkotják, a választmányba ötvenhatan kerültek.
Vasy Géza, a szövetség eddigi elnöke már korábban jelezte, hogy három év után nem vállal újabb ciklust. Szentmártoni János 1975-ben született Budapesten. A fiatal költő alapító tagja volt a Stádium Fiatal Írók Körének, 1997-ben a Jelenlét társszerkesztőjeként dolgozott. A megválasztott elnök József Attila- és Gérecz Attila-díjas, több verseskötete jelent meg, és esszéket, kritikákat publikált.
Forrás: Index, 2010 november 27.
Szentmártoni János az egyik tanárunk az Íróiskolában, valamennyiünk nevében szeretettel gratulálunk a megtisztelő, és felősségteljes megbízatáshoz!
Fiatal kora ellenére hihetetlenül gazdag életművet tudhat magáénak, amiről bárki meggyőződhet a www.szentmartonijanos.hu weboldalon, érdemes ellátogatni ide!
Külön köszöntjük másik oktatónkat, Mezey Katalint az elnökség tagjainak sorában, és minden irodalomkedvelő nevében köszönjük Vasy Gézának az elmúlt három évben
az Írószövetség élén végzett munkáját!
A Jégember és az E-mailkirály
2010 november 27. | Szerző: poerava
Ötzi jól aludt, de aznap is korán ébredt, alig pirkadt. Jóleső morgással fészkelődött még kicsit a hatalmas medvebőr alatt, és ahogy a forgolódás közepette megérezte a mellette fekvő nőstény puha, meleg tomporát, azonnal felhorgadt benne a vágy, és amúgy félálomban rögvest magáévá is tette a mellette fekvőt. A másik nyolc csak hortyogott a nehéz levegőjű, kicsi barlangban, mint akiket agyonvertek; senki nem riadt fel a kéjes szuszogás és a beteljesedő hörgés hangjaira.
Lerúgta magáról a bundát, kiszédelgett a barlang elé, és a harmatos fűbe letottyanva megdörgölte álomittas szemét. Miután kigyönyörködte magát a csodaszép lankákat váltogató hósipkás hegycsúcsok látványában, vetett még a hamvadófélben lévő tűzre néhány redves fatuskót a többiekre gondolva, vállára kanyarította ócska tegezét, felmarkolta íját és lándzsáját, és útnak indult. Tudta, hogy csak estére ér vissza, és a veszélyt is érezte minden zsigerében, de ez az érzés annyira mindennapos volt, valahányszor csak elhagyták a barlangot, hogy most sem okozott neki fejtörést. Már három napja benne volt, hogy el kell küldenie az üzenetet távoli testvéreiknek. Akkor vette észre, hogy megkezdődött a szarvasok vonulása, de csak ma szánta rá magát. Szerette a kis barlang környékét, már harmadik éve lakták – egy hatalmas medvével cserélték ádáz küzdelem árán. Nemigen kivánkozott hosszabb vándorútra, és a két fiatalabb nőstényt sem szívesen hagyta hátra.
·•·
Kriszta nyugtalanul aludt, és amikor felriadt, álmosan hunyorogva tapogatózott a hatalmas franciaágy másik felén. Riadtan felült, a félig leeresztett reluxa résein szemébe csillant az első napsugár. Megdörzsölte szemét, és akkor vette észre, hogy nem csupán üres a másik ágyfél, de mégcsak nem is feküdtek benne. Durcásan biggyedt le szája széle, alig két éve voltak házasok. Amikor csendesen nekitámaszkodott a nappaliban az ajtófélfának, férje karikás szemekkel, és azzal a kisfiús, bűnbánó mosolyával nézet rá a számítógép mögül, amivel mindig levette a lábáról.
– Laci, te nem vagy normális, esküszöm! – korholta halkan. – Egész éjjel le sem feküdtél, pedig azt mondtad este, hogy tíz perc és jössz! Reggel van és még mindig azt a rohadt monitort bámulod. Szeretsz te még engem?!
– Istenem kicsim, hogy kérdezhetsz ilyen csacsiságot? – kérdezte Laci felállva a gép mellől, miközben gyengéden átölelte derekát, és megcsókolta puha, meleg száját. – De mondtam neked, hogy ha holnap el akarunk utazni, akkor muszáj előre dolgoznom, hogy a hotelben csak a tiéd lehessek! Legalább harminc mailt kellett megválaszolnom, és közben is jött egy csomó! – panaszkodott szinte nyafogva.
– Néha úgy érzem, hogy a rohadt e-mailjeid fontossabbak neked, mint az, hogy velem legyél! Már két hete hozzám sem nyúltál, mindig csak a munka, meg a főnök, meg a prezentációk! Megcsúnyultam?! Nem kivánsz már?! – kérdezte és kétségbeesett szemét elfutotta a könny.
– Drága szerelmem, miket beszélsz? Meglátod, holnaptól, egy álló hétig ki sem mászok az ágyunkból! – simogatta meg az arcát kedvesen.
·•·•·
A másik horda emberei, akik ugyanazt a tetovált jelet viselték felkarjukon, mint Ötziék, a harmadik hegycsúcson túl tanyáztak. Két barlangot laktak egymástól nem messze, és tizennégyen voltak, köztük kilenc nőstény. Évekkel ezelőtt velük cserélték a két fiatal nőt, két farkaskölyköt, és három szarvasborjú húsát adták értük. Odajutni most soknapos kerülő lett volna, annyira felhízott a nagy gleccserjég, de innen az első hegy tetejéről el tudta küldeni az üzenetet. A jégfolyam szélén kapaszkodott egyre feljebb, ahol a magas gazba puha hó keveredett, és meg tudott kapaszkodni a cserjék lelógó ágaiba. Amikor felért kifújta magát, óvatosan körülszimatolt mielőtt kilépett a nyílt tisztásra, majd rögtön a tűzgyújtáshoz készülődött. A gleccser bőségesen gondoskodott tüzelőről, a jég innenső oldalán rengeteg száraz, korhadt faáagat talált. Összehordta a rőzsét nagy halomba, majd türelmesen forgatni kezdte két tenyere között a puha kéregbe nyomot botocskát. Hamarosan vékonyka füstcsík szivárgott a kéregdarabból, majd az odakészített kis nyaláb szalma is lángra lobbant. Mikor már ropogott a hatalmas máglya, megnyugodott; ösztönösen érezte, hogy a tűz közelében nem kell tartania a vadállatoktól. Alaposan belenyomkodta a válláról lehengerített állatbőrt a hóba, aztán színére fordította, amíg eléggé vizesnek nem találta. Amikor a máglya tüze alábbhagyott, nagy rakás nedves füvet szórt a parázsra, amitől hatalmas, sűrű füst böffent fel. Gyorsan a parázs fölé kanyarította a vizes bőrt, majd ütemes, kiszámított mozdulatokkal időről- időre félrehúzta azt. Tekintete kiváncsian kalandozott a szabályos távolságban egyre magsabbra szálló füstgomolyok után, és a testvérekre gondolt, és a szarvascsordákra, amiket a Nagy Lapályon találnak majd neki köszönhetően. Cserébe tavasszal elhozza tőlük azt a magas, hosszú barnahajú nőstényt is. Amikor elfogyott az odakészített nagy halom vizes fű, rögtön útnak indult hazafelé. Most már elküldte az üzenetet, de egy percet sem akart tovább erre vesztegetni. Hiányzott a barlang, és furcsa, idegenszerű érzés kerítette hatalmába. A nőkre gondolt, és megszaporázta lépteit, hátha még világosban visszaér. Amikor a barlanghoz vezető lankás aljához ért, a csaliton átvágva, vízcsobogást hallott. Óvatosan húzta félre a fűzvesszőket, és meglátta a két nőstényt a patakparton guggolva, amint szomjukat csillapították. Két hatalmas ugrással mögöttük termett, és az íját elhajítva megragdta az alacsonyabbik csípőjét, míg a másik visítva iramodott a barlang felé. A kiválasztott egykönnyen megadta magát, és Ötzi úgy üzekedett vele, mintha még sosem lett volna nővel. Amikor kedvét töltötte végre, felcammogott a többiekhez. A barlang szájánál jó tűz lobogott, és leült kicsit, hátát a sziklafalnak támasztva. Nézte a titokzatosan hunyorgó kis fényeket az ég sötétjén, és elégedetten dörmögött. Mikor jó órával később leheveredett megszokot helyére, magára rángatta a nehéz medvebőrt, és azonnal jóízű álomba merült. Eszébe sem jutott többé a társainak küldött üzenet.
Ötzit hat hónappal később, egy idegen horda tagjai lenyilazták, miközben a nagy gleccseren kelt át, útban testvéreihez, a magas, hosszú hajú nőstényért. 5.300 éven át feküdt temetetlenül, a jégbe zárva. A szerencsétlen lúzer…
·•·•·
A Flamingó recepcióján Laci intézte a bejelentkezést, miközben csinos kedvese kényelmesen befészkelődött a hallban álló elegáns fotelek egyikébe.
– Ez itt a reggelizőkártya, ez pedig a kulcskártya, a villanyt is ez kapcsolja az egész lakosztályban. Ezzel tudnak a fitness recepción törülközőt igényelni, a köntösöket a fürdőszobában találják kikészítve – mondta kedves mosoly kiséretében a recepciós kisasszony.
– Köszönöm… felelte Laci, majd óvatosan oldalt pillantva megkérdezte még: – a wifi kódot meg tudná mondani esetleg?
– Parancsoljon – firkantotta fel egy kis cetlire rutinosan a recepciós.
A minden igényt kielégítő, barátságos apartman balkonjáról a Tihanyi Apátságra nyílt kilátás, míg a hálószoba ablakából a kertben lévő modern fürdőkomplexum üvegkupolája látszott hivogató fényeivel. A hálószoba közepén ropogós ágyneművel vetett kényelmes franciaágy terpeszkedett vágyakozva.
– Istenem, ez gyönyörű – ölelte át Kriszta kacagva -, gyere, ezért kapsz egy csókot! Várj, csak lemosakszom, mindjárt jövök – tette hozzá izgatóan, amikor egy perc múlva kifulladva kibontakozott az ölelésből.
A fürdőszobában gyorsan lezuhanyzott, harisnyát húzott, felvette azt a leheletnyi egyrészes kis feketét, amit Laci annyira imádott, finoman beparfümözte magát, és visszabújva a tűsarkúba lépett be a nappaliba. Arcára fagyott a vágyakozó mosoly, miközben Laci észbekapva, ijedten csapta le a notebook fedelét, mint akit tiltott dolgon kapnak rajta váratlanul.
– Drága csillagom, te vagy a legszexibb nő a világon, és már alig bírok magammal, hidd el nekem! – hízelgett hozzá lépve, a nyakát csókolgatva. – De annyit meg kellett igérnem a főnökömnek, hogy ha megérkezünk, küldök neki egy bejelentkező e-mailt, csak, hogy láthassuk, működik- e a kapcsolat! De megmondtam neki, hogy maximum ennyi, egy hétig nem vagyok elérhető, csakis végszükség esetén!
– És a mi kapcsolatunk működik? Az nem érdekli a kibaszott fönőködet? – fakadt ki Kriszta elkeseredve, eltolva magától a férfit.
– Édesem, ne csinálj ebből ekkora ügyet! Csak te számítasz, hiszen megígértem! Csak becsekkolok, megnézem feláll- e a rendszer, és máris a tiéd vagyok! Tudod mit? Menj le addig, ülj be a jacuzziba, vagy a szaunába, fél óra múlva lent vagyok én is, aztán vacsora gyertyafénynél, és átszeretkezzük az egész éjszakát! Jó lesz, drága? – eresztette el legsármosabb mosolyát.
Alig várta, hogy becsukódjon felesége mögött az ajtó, és beindíthassa a gépet. Érezte, hogy ezúttal a végsőkig túlfeszítette a húrt, és szeretett volna mielőbb túl lenni azon az átkozott e- mailen, amit megigért a górénak, hogy mielőbb utána mehessen. Amikor beüzemelte a gépet, türelmetlenül klikkelt a levelezőrendszer ikonjára. „Önnek öt új üzenete van”. „A francba, hogy nem tudnak lekattani rólam, pedig küldtem egy körmailt, hogy egy hétig ne keressen senki!” dohogott hangosan, és elfelejtette, hogy éppen ő nem akarta az automata választ beállítani, holott a főnöke jóindulatúan ezt javasolta neki. „ Ugyan Lacikám, menj, és örülj a gyönyörű asszonykádnak, egy hétre senki sem nélkülözhetetlen!” mondta az Öreg. Attól félt, ha egy hétre nélkülözhető, akkor akár örökre is az lesz. „Ne viccelj Főnök, attól nem jut belőlem kevesebb az asszonynak, ha legalább e- mailen el tudtok érni engem?!” nevetett kényszeredetten.
„Nézzük csak: új üzenetek, igen, > üdv Tamás, megérkeztünk, ha bármi gond van jelezd kérlek, három óránként ránézek a leveleimre. Máris hiányzik a cég! <” pötyögte még hozzá, miközben hizelkedő mosoly ült az arcára. A küldés gombra klikkelt, aztán a beérkezett üzeneteket nyitotta meg.„Na, nézzük, ki a franc írt, ezt az ötöt még gyorsan megválaszolom, aztán kikapcs!”. Miután az ötödikkel is végzett, újra ráklikkelt a „beérkezett üzenetekre”, és idegesen nézte a monitort: „Önnek kilenc új üzenete van”.
·•·
Kriszta szégyenlősen fogta össze magán a hófehér köntöst, miközben odanyújtotta a törülközőkártyát a helyes, szívdöglesztően szépszemű, ápoltan borostás fiatal wellnes recepciós srácnak.
– Parancsoljon hölgyem – hajtotta elé a pultra a friss, illatos fürdőlepedőt a fiú. – Ha bármiben tudok segíteni, este kilencig itt talál. A medence melletti bárpultban lévő telefonról pedig tud italt rendelni, a 2412 -es melléket kell hívnia, és pár percen belül viszem is a rendelést.
– Nagyon kedves, de nem akarom ugráltatni…biztosan van éppen elég dolga… – felelte a nő, és hangjában még mindig ott bújkált a megalázottság érzése, amit magával hozott a lakosztályból.
– Ez a munkám, és higyje el, szívesen csinálom, de önt kiszolgáni amúgyis inkább jutalom lenne mint munka – mosolygott kedvesen.
Kriszta fülig pirult, és zavartan intett egy köszönetfélét, a medencék felé indulva. Alig voltak a fürdőben, a nagymedencében egy idősebb hölgy és egy szemüveges férfi úszkált, a jacuzziból pedig éppen akkor lépett ki egy nő a kislányával, egyedül maradt tehát. Jólesően bizsergette a finom meleg vizsugár a bőrét, és pár perc után felengedett kicsit a feszültsége. Nagyon megbántva érezte magát Laci visszautasítása miatt, aztán eszébe jutott a fiatal srác kedves bókja, és maga is megdöbbent, mikor érezte, hogy elönti a forróság. „Rendelni kéne valamit” mosolyodott el önkéntelenül, és jólesett eljátszani a gondolattal. Lehunyta szemét, fejét hátrahajtotta, úgy ábrándozott.
·•·
Elküldte a kilencediket is, nagyott fújtatott, aztán az órájára nézett. „Jézusom, már fél öt múlt, Kriszta több mint egy órája lement! Héttől meg már vacsora, ez nem lehet igaz!”. Mielőtt leállította a gépet, ösztönösen mégegyszer ráklikkelt a „beérkezett üzenetkre”. „A jó büdös francba, ez hihetetlen!” káromkodott dühösen a monitorra meredve: „Önnek tizenöt új üzenete van”. „ Anyátok!” gondolta, amíg végigfutott a feladók listáján. „Bassza meg, ez a kereskedelmi igazgató, ennek nem tehetem meg, hogy nem válaszolok, és az idióta kör e-mailje miatt a többi is mind ehhez tartozik, na nézzük gyorsan, mit írt ez az állat!”.
·•·
Kisimította homlokából a nedves tincset, miközben az üres bárpult mellől tárcsázta a 2412 -t. A harmadik csörgésre felvették.
– Parancsoljon, miben segíthetek? – kérdezte egy kedves női hang.
– …Ó…nem is tudom…, a medence melletti bárból telefonálok. Egy konyakot..kérhetnék estleg..? – nyögte a meglepetéstől zavarodottan, elhaló hangon a kagylóba.
– Természetesen. Milyen konyakot óhajt?
– Hennesy? – inkább kérdezte mint mondta, hisz abban a pillanatban megbánta, mikor a női hangot meghallotta, de már szégyellte volna, ha nem rendel valamit.
– Köszönöm, azonnal visszük hölgyem!
„Legszívesebben elszaladnék” gondolta megsemmisülten, miközben félénken körülnézett a félhomályos kis helyiségben, hová is bújhatna el. „A francba is, mit keresek én itt?” kérdezte magától már elpityeredve. „Csak a tiéd leszek egy álló hétig!” csengett a fülébe, miközben szipogva a tenyerébe temette az arcát. A kéz hihetetlenül gyengéden érintette meg a vállát, összerezzent, és felpillantott könnyein keresztül, és amikor meglátta a kedves mosolyt a fiatal arcon, zokogásban tört ki. A fiú leguggolt mellé, és csak nyugtatta, csak nyugtatta. Kriszta fel sem fogta mi történik, amikor felhajtotta a konyakot felállt, félénken megfogta a felé nyújtott kezet, és engedelmesen ment a másik után, mintha álmában járna. Amikor magához tért bódultságából, feje a férfi izmos mellkasán pihent. Rápillantott az éjjeliszekrényen lévő kis órára; fél kilenc volt. Felkönyökölt, és elszégyellte magát, már éppen szóra nyitotta volna száját, valami magyarázkodás félét mondandó, de a fiú csak csendesen az ajkára tette az ujját.
– Csitt! – mondta kedvesen. – Nem kell mondanod semmit. Csodálatos nő vagy, a legcsodásabb az egész világon.
A nő nagyranyílt szeme felragyogott, bájos mosoly ült az arcára, és csendben felvette köntösét.
·•·
Laci észre sem vette, amikor visszaérkezett. Csendesen bement a hálóba, kivette a ruháját a szekrényből, kiment a fürdőbe, lezuhanyozott és felöltözött, úgy állt meg az ajtófélfának támaszkodva. A férfi riadtan, karikás szemmel nézett vissza rá.
– Úristen, így elment az idő, te egyedül vacsoráztál?! Ne haragudj drága! Azért…, jól érezted magad?
– Nagyszerűen – felelt Kriszta megfejthetetlen mosollyal az ajkain. Akkor határozta el, hogy elhagyja a férjét.
– Igazán örülök – mondta Laci -, majd holnap bepótolunk mindent! – tette hozzá, és újra a monitorra bámult, elklikkelve a tizenötödik üzenetet. Rettegve nyitotta meg a beérkezett üzenetek menüpontot, majd nagyot sóhajtott. „Nincs új üzenet” .
·•·
A férfi nyugtalanul forgolódott, aztán félálomban tapogatódzott maga mellett. Ijedten felült, és nézte a kihűlt, üres ágyfelet. Kibotorkált a fürdőszobába, megmosta az arcát, aztán lehuppant a nappaliban a számítógép elé. Tíz óra múlt öt perccel. „Hol lehet Kriszta, biztosan lement reggelizni?! De miért nem szólt nekem?” nyomott el egy ásítást, miközben szórakozottan, félig öntudatlanul bekapcsolta számítógépét. „Hát ez meg mi?”. „Önnek egy új üzenete van” bambult a monitorra ostobán, majd megnyitotta az e-mailt.
„Laci! Elhagylak, mert én csak egy szolgálóleány vagyok, te pedig király vagy. Te vagy az e- mailek királya. Nyilvánvaló hát, hogy nem illek hozzád. És arra is rájöttem, hogy én a tüzet keresem, te pedig jégember vagy. Bár lehet, hogy ebben is tévedek: Ötzi valószínűleg tudott szeretni… Volt feleséged: Kriszta”.
Budapest, 2010 november 22.
Kárpáti Zoltán
Részlet az Utóvizsga szerelemből című könyvből – 3. rész
2011 január 21. | Szerző: poerava
Emlékszel, Kicsim? A december hatalmas havazással köszöntött be, és
én elvittelek a Normafához vasárnap délelőtt. Fogaskerekűvel mentünk a
Szabadsághegyig, azután sétáltunk három buszmegállónyi utat a sípályákig.
Oda, ahová kisfiúkoromtól, amikor apu megtanított bennünket a bátyámmal
síelni, minden havas téli napon felmentem. A hallgatag erdőben ropogott a
lábunk alatt a porhó, a levegőt harapni lehetett, a kezemben éreztem még
a kesztyűben is örökké fázó kezedet. Imádtam a kesztyűdet. Egyujjas irhakesztyű
volt, és azt szerettem benne, hogy téged nem zavart: egyetlen nő
sem hordana ilyet rajtad kívül egész Budapesten. Neked az kellett, mert
bár divatosnak nem lehetett éppen nevezni, viszont legalább meleg volt. És
azért is szerettem, mert a te kezed volt benne. Mikor kiértünk a fák közül
az Anna rétre, széttört a csend: százával bóklásztak vidáman a szánkózó,
síelő, hógolyózó emberek.
Rám nevettél, hirtelen egy marék havat szórtál a képembe, és szaladni
kezdtél feléjük.
– Kapj el, ha tudsz, Borzi! – kiabáltál önfeledten. – Mibe, hogy úgysem
fogsz meg!
– Na megállj Tüszi, most véged van! – iramodtam utánad a havat köpködve.
Cikázva menekültél, mint a nyúl a vadász elől, de nemsokára utolértelek,
és mindketten belebukfenceztünk a térdig érő hóba.
Istenem.
Kacagva a hátadra fordultál, a hajad szétterült a szikrázó havon. Föléd
hajoltam, megint egyszer elveszve a tekintetedben, és te kipirult arccal vártad,
hogy megcsókoljalak végre.
Mire kifáradtunk a kergetőzésben, és én elteltem a győztesnek kijáró
megérdemelt jutalomcsókokkal, mindketten csuromvizesek voltunk. Már a
szegény kis egyujjas is megadta magát, úgy lehelgettem elgémberedett kezedbe
életet, miközben visszaindultunk a Normafa felé.
Már alkonyodott, amikor benyitottunk a felvonó felső végénél lévő
síkocsmába, amely párás ablakaival őrizte a hangulatát, csak az ajtó mellett
letámasztott havas sílécek árulták el, belül zajlik az élet. Azonnal megcsapott
bennünket a meleg és a forralt bor édes, átható fahéj- és szegfűszegillata,
és a zsibongó, jókedvű emberek között óvatosan magam után húzva,
a söntéshez evickéltem veled. Forralt bort és lila hagymás zsíros kenyeret
kértünk, aztán félrehúzódtunk egy meghitt sarokba. A hidegtől még mindig
piros volt az arcod, és amíg két kezed között tartottad a jó meleg poharat,
kisimítottam egy nedves tincset a homlokodból. Rám emelted a szemed,
szégyenlősen elmosolyodtál, és úgy mondtad:
– Köszönöm ezt a napot! Szeretlek, Borzi.
Mire leértünk a városba, újra havazott. Hangosan toppantva vertük le a
lucskos havat a cipőinkről a folyosón, mire anyu ajtót nyitott a nagy csapkodásra:
– Jézusom Gabikám, hiszen te csuromvizes vagy! – csapta össze kezét.
– Na, nyomás a fürdőszobába, még az kell, hogy összeszedj egy
tüdőgyulladást! Engedek forró vizet!
– Köszönöm, az most tényleg jól fog esni!
Én is megszabadultam a vizes gönceimtől, és amikor fél óra múlva előkerültél,
már rég az öreg cserépkályha előtt ültem, lábaimat támasztva a peremén, a ruháink is
javában száradtak a kályha oldalához teregetve. Megálltál
előttem anyu egyik fürdőköntösében, frissen mosott hajadra turbánt csavartál
egy hófehér törülközőből. Csak bámultam, olyan szép és izgató voltál,
mint az ókori Róma császári palotájának leghíresebb kegyencnői lehettek.
Megláttam a tigrist az őzikében.
– Tetszem? – kérdezted kacéran.
– Áá, dehogy! – nevettem, és az ölembe ültettelek, miközben te is felraktad
tappancsaidat a kályha szélére.
– Hol a csudában áztatok el ennyire tulajdonképpen? – kérdezte anyu.
– Borzi elcsalt az erdőbe a Normafánál, és felbuktatott a hóban! – incselkedtél.
Apu forralt bort hozott be a konyhából.
Egymásra néztünk és nevettünk, ahogy eszünkbe jutott a hangulatos
síkocsma. Alaposan kijutott nekünk aznap a jóból.
Oldal ajánlása emailben
X